Ebben a cikkben:

Hűtőház vagy hűtőkamra?

2020. február 10.
2273
Hűtőház vagy hűtőkamra?

A hétköznapokban bele sem gondolnánk mekkora jelentősége van a hűtéstechnikának már a mindennapokban és a közvetlen környezetünkben is. Jobban megnézve viszont szinte mindig találkozunk vele, hiszen ott van otthonunkban a hűtőszekrény és fagyasztó, nincs már szükség jégszekrényre. Pár naponta elsétálunk bevásárolni, ahol szintén rengeteg hűtött termékkel találkozunk és már hétköznapi dolognak számítanak. Azonban ezt a temérdek élelmiszert is szállítani, sőt tárolni kell valahol, amelyre a legjobb megoldást egy mérnökileg precízen kivitelezett hűtőkamra vagy hűtőház építés szolgálhat.

Hűtőkamrák építése egyedi tervezéssel


Napjainkban számtalan olyan termék és helyzet adódik, ami hűtést igényel. Ettől függően számtalan hűtéstechnikával találkozhatunk, kis- és nagy kivitelezésben egyaránt. A változó méret a hab alapú szendvicspaneleknek köszönhető, amelyek kívánt nagyság szerint méretre vághatók hűtőkamrák építése céljából. Ezeket a paneleket a körülményekhez és igényekhez mérten tervezik meg, hiszen az eltérő vastagságot a szükséges fenntartandó hőmérséklettel arányosan mérik. Azon felül, hogy rendkívül gazdaságosak és könnyen felszerelhetők, a gyártók külön figyelmet szentelnek az esztétikusságnak is, így több szín közül is választhatunk. A legvékonyabb panelek átmérője 60 mm, míg az alacsonyabb hőmérséklet fenntartása érdekében (mélyhűtők) elérhetik a 200 mm-es vastagságot is.

Szükség esetén létesíthetők kombinált kamrák is, hiszen előfordulhat, hogy több különböző célra szeretnénk használni a rendelkezésünkre álló teret. Tervezéskor érdemes azonban figyelembe venni milyen igényeket szeretnénk kielégíteni a kész hűtőkamrával. Átlagos belmagasság körülbelül 2,3 m, amelytől természetesen el lehet térni. Ugyanez igaz a kamrák ajtajára is, ahol a standard méreteken kívül bármilyen nagyságú ajtónyílás kérhető. Tökéletes szigetelésüknek és hosszú élettartamuknak köszönhetően igazán költséghatékony szerkezetek, amelyek kulccsal zárhatóak és belső vésznyitóval rendelkeznek.

Ennek fejében nem csak fix helységbe tervezhető hűtőkamra, hanem akár teherautókhoz is kialakítható annak érdekében, hogy a mozgathatóság ne legyen többé akadály. Általánosságban azonban előregyártás történik a rendelésre, ami egy külön, önálló egységet jelent, amelyet aztán különböző eszközökkel mozgathatunk a kívánt helyre. Az optimális kivitelezés érdekében azt is fontos fejben tartani, hogy milyen gyakran szeretnénk használni a hűtőobjektumot, ugyanis minden hűtőkamra sajátos aggregátort igényel. Alkalmazáshoz nincs más dolgunk, mint hálózatra kötni és már kezdi is a hűtési folyamatot.

hűtőház építés ára tekintetében megfontolandó

Kérdése van? Hívjon minket!

+36 70 279 8299

Miért fontos a hűtéstechnika?


Hűteni mindig kell valamit, ez a valami legtöbbször pedig élelmiszer. Az élelmiszeriparban nap, mint nap alkalmaznak hűtéstechnikát, így kerülhet a boltokba pár naponta friss termék. Feldolgozásuk során is nélkülözhetetlenek a hűtőkamrák megléte, hiszen a hústermékek vágóhídi előkészítése e nélkül nem is működhetne. Számos nagyáruház vagy étterem alapja, hogy legyen egy megbízható hűtőház, amelyben az élelmiszerek gond nélkül elállnak. A szükségleteink ellátása végett nem csak az élelmiszerek eltarthatósági idejének meghosszabbítása fontos, hanem például állandó hűtést igényelnek egyes gyógyszerek és készítmények is. Ez főként a gyógyszercégeket érinti, ahol nagy mennyiségben állítják elő többek között a védőoltásokat, illetve ne feledkezzünk meg a vérbankokról sem.

Hűtőház építés hosszú élettartammal


Tartós hűtőház az ipar sok területén elengedhetetlennek számít, ugyanis a termelő-feldolgozó üzemek hűtőraktárai a fő tevékenységek színterei. Ezeknél az egységeknél a termelés általában folyamatosnak mondható, úgy mint a hús- és baromfi feldolgozó üzemek, hiszen itt évszaktól függetlenül folyik a termelés. Azonban szezonális termelésre is akad példa, mint a növényfeldolgozó üzemek esetében megfigyelhető.

Hűtőház építés során előre legyártott vasszerkezetű vagy vasbeton pillérvázzal készülnek a modulok, amelyek jellemzőek a legtöbb modern hűtőház esetében, hiszen általuk egyszerűbb és gyorsabb az építés. Ez a könnyűszerkezetes építési mód az újonnan létesített hűtéstechnikai moduloknál szinte egyedülállóan meghatározóvá vált. Nem csak korrózióálló alapokon nyugszanak, de a higiéniai előírásoknak is megfelelően tesznek eleget. A padlózat kialakítása során nagy hangsúly tevődik a terhelhetőségre és kopásállóságra, nem beszélve a szennyeződések gátlásáról. Ennek érdekében nagy szilárdságú lapburkolat vagy összefüggő, csiszolt betonfelület használata vált általánossá. A talapzatot a masszív igénybevétellel szemben (mélyhűtés) ellenállóvá kell tenni, amely talajfűtéssel vagy a felület érdessé tételével küszöbölhető ki hűtőház építés alkalmával.

Feldolgozó üzemek, vágóhidak vagy gyorsan romló élelmiszerek rövid idő alatt történő lehűtését technológiai hűtőház alkalmazásával végzik. A frissen levágott meleg húsok gyors lehűtésére éppúgy szükségesek, mint a félkész alapanyagok tárolására a további felhasználás előtt. Ezek a technológiai hűtőházak sok esetben egészen különleges feltételeket igényelnek meg, ezért ehhez alkalmazkodóan kerül megépítésre maga a hűtőház is.

hűtőház építés zöldségek tárolására

Hogyan csökkentsük a hőveszteséget?


Legnépszerűbb és legegyszerűbb módja a hőveszteség csökkentésének az előterek alkalmazása, ugyanis az ajtók folyamatos nyitogatása során ingadozhat a belső hőmérséklet. Az előterek varázslata abban rejlik, hogy alacsonyabb a hőmérséklete és a páratartalma, mint a hűtőházak vagy hűtőkamrák levegője, így az ajtó nyitása során minimalizálódik a hőveszteség is.

Másik gyakori módszer, amely higiéniai szempontból is előnyös, hogy a tárolandó árut közvetlenül a tárolóterembe szállítják. A hővesztés további csökkentése érdekében ezt a folyamatot még egy fagyálló thermofüggönnyel is megtoldják.

Hűtőházaink és hűtőkamráink rengeteg kivitelezésben megoldhatók, amelyek normál és fagyasztó típusokra is egyaránt érvényesek. Amennyiben a hűtőház építés ára felől érdeklődne vagy a legjobb, személyre szabott megoldásra vágyik, keressen minket bizalommal!

Kapcsolatfelvétel

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása