Ebben a cikkben:

Digitális vezérlés a hűtéstechnika szolgálatában

2021. szeptember 20.
1700
Digitális vezérlés a hűtéstechnika szolgálatában

A XXI. században már el sem tudnánk képzelni életünket okostelefonok, számítógépek, vagy internet nélkül, hiszen a mindennapok részévé vált a technológia ezen formája. A digitalizáció az életünk minden szintjét átszövi, hiszen ez megkönnyíti a tanulást, munkát, szórakozást, pihenést stb. A digitalizáció nagy előrelépést jelentett a hűtéstechnika szolgálatában is, hiszen immár rendkívül egyszerűen, akár távolról is, okoseszközök segítségével irányíthatjuk a hűtő-, fűtőrendszereket.

Egyszerű, de hatékony irányítás


Az ipari léptékű hűtőberendezések, klímarendszerek, hűtőkamrák mechanikus működtetése rengeteg időt, energiát, odafigyelést és persze pénzt emésztett fel, így nem csoda, hogy az új építésű hűtéstechnikai berendezéseket, rendszereket már szinte mindenhol digitális vezérlőkkel látják el. Ez egyrészt megkönnyíti a működtetést, hiszen pár gombnyomással lényegében minden folyamatot irányíthatunk, kevesebb szaktudást és időráfordítást igényel. Mindemellett a költséghatékony működtetés mellett is érvelhetünk a digitális vezérléssel. A korábban folyamatos figyelmet igénylő konfigurációkat és működési mechanizmusokat ma már digitálisan, vezérlőpanelek, vagy akár okostelefonok, tabletek segítségével is beállíthatjuk, illetve ellenőrizhetjük.

A digitális, integrált hűtésvezérlőkkel gyorsan és egyszerűen kezelheti például a mobil, vagy fix hűtőkamrák beállításait! A legtöbb, új építésű hűtőkamra külsején helyet kap egy kijelző, melyen minden alapvető paraméter megadható, mint például: a kamra hőmérséklete, kompresszor késleltetése, leolvasztási ciklus, levegőkeringetés stb.

A lehetőségek tárháza széles, csupán élni kell velük

Számos egyéb, kiegészítő szolgáltatás is elérhető a digitális hűtéstechnika révén, ilyen mondjuk az épületfelügyelet, például, ha kritikus pontra melegszik vissza a hűtőkamra, rögtön jelzi a szerviznek vagy a tulajdonosnak, így időben el lehet kezdeni a hiba elhárítását.

A digitális eszközök a karbantartást is megkönnyítik. Például nagyon praktikus eszköz az úgynevezett digitális szervizcsaptelep, mely vezeték nélküli mérésekhez a hűtő- és légkondicionáló rendszerek, valamint a hőszivattyúk üzembe helyezéséhez, szervizeléséhez és karbantartásához nyújt segítséget.

távolról is irányíthatja hűtőrendszerét
Akár távolról is irányíthatja a hűtőrendszereket okoseszközei segítségével

A digitális vezérlés tehát megkönnyíti a hűtőrendszerek működtetését, gyorsan észlelhetjük és javíthatjuk a felmerülő problémákat, segít a költséghatékony működésben.

Válassza Ön is a Csizi Frigo Kft-t hűtőrendszereinek kiépítéséhez, legyen szó ipari hűtésről, fix-, vagy mobil hűtőkamra kiépítéséről, klímaberendezések telepítéséről, velünk garantáltan jól jár! Profi csapatunk csak is minőségi alapanyagokkal és eszközökkel dolgozik. Elvégezzük a digitális vezérlés kialakítását is, így Önnek már csak annyi dolga lesz, hogy kényelmesen, bármikor, bárhonnan üzemeltesse az általunk kiépített hűtőrendszert. 

 Hívjon minket most!

+36 70 279 8299

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása